A nőnapi nyereményjáték nyertese

Volt egy nőnapi nyereményjátékom, és nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik jelentkeztek. Biztosan lesznek még játékok, így érdemes lesz később is játszani.

Ezúttal Orsi nyert, aki egy picit lifestlye, picit glamour képeket szeretett volna. A helyszín az NDsutrial Studios volt, ahol többek között az alábbi képek is születtek:

A munkaidőről számokban

Hétfő van, este 11 óra, és óraátállítás ide, óraátállítás oda, mindegy is, mindenesetre néhány perce fejeztem be egy munkát. Miért álltam neki még este? Mert vitt a lendület, vitt a lelkesedés, vitt a flow. És ezáltal megtehetem, hogy a keddi napomban több pihenés legyen.

Már szinte végtelennek tűnő idővel – valójában kicsivel több, mint 1,5 évvel – ezelőtt volt, hogy egy nagyvállalat irodájában ülve közepesen felháborodtam volna, hogy még este 11-kor is dolgoznom kell. Mert akkor a 45-50 órás munkahétnél több nem esett jól.

Most pedig hétfő van, és egyetlen nap alatt összejött a 13 óra “munka”. És azért az idézőjel, mert óriási feltöltődés volt minden perce, nem tudom, hogy nevezhetem-e munkának. Arról van szó ugyanis, hogy a küldetésem az, hogy hatást váltsak ki a világban. És ezt a rendelkezésemre álló eszközökkel minden adandó alkalommal meg is teszem. Ez lényegében azt is jelenti, hogy olyan munkákban tudok megfelelően részt venni, amit bármilyen aspektusból magaménak érzek.

Innentől pedig nehéz lemérni, hogy mi számít munkaidőnek, mi a töltődés része, és mi az ötletelés. És egyáltalán nem bánom. A vállalkozói szabadság, és ezzel együtt a kreativitás megélése számomra ebben az életszakaszomban óriási kincs, és vigyázom, őrzöm is azt. Nem azt állítom, hogy privilégium, viszont azt is tudom, hogy nem mindenkinek való.

Szóval mennyi a heti munkaidő? Az sem kizárt, hogy 168 óra, mert éjjel, alvás közben a leghátsó idegpályámon is történnek olyan kisülések, amelyek két nappal később egy kósza gondolatot indukálnak, amiből megszületik egy olyan ötlet, ami aztán valósággá válik. Vagy, ha megfordítom a dolgot, akkor azt állítom, hogy nincs munkaidő, hiszen egész egyszerűen csak élem a mindennapokat, és megtöltöm olyan tartalommal, ami számomra – és bízom benne, hogy a környezetem számára is – tápláló, inspiráló.

Volt egy furcsa érzésem azzal kapcsolatban, hogy mostanában nehezen nyugszik meg az elmém, mert állandóan ötleteken jár az agyam. Egy beszélgetés során viszont világossá vált, hogy nincs is ezzel semmi baj, és elképzelhető, hogy számomra ez is tud olyan relaxáló lenni, mint másnak egy tengerparti semmittevés. Nem kizárt, hogy én ez utóbbira képtelen lennék. Legalábbis kikapcsolt, gondolatmentes állapotban nem. Végtére is hálás vagyok, hiszen az ötleteimből élek, és ez az üzemanyaga a mindennapokban, és elképzelhető, hogy furcsa érzésemnek akkor kellene inkább lenni, ha ezek a gondolatok nem cikáznának.

Megyek is, mert épp kidolgozás alatt van egy izgalmas projektem, és haladni kell vele. Heti 40, 60, 80 óra? Mindegy is. Minden jó úgy. Imádom, a hullámvölgyekkel, az újratervezésekkel, az elsőként kudarcként, végül tanításként megélt helyzetekkel, az újonnan megismert emberekkel együtt. Csak imádom.

Karantén izom

Néhány hete írtam róla, hogy telt fotósként az elmúlt 1 év. Azt gondolom, hogy erős a mentális állóképességem, mégis mostmár naponta 1-2 gondolat erejéig eszembe jut, hogy elég volt a karanténból. Több 10,000 gondolatunk van egy nap, így ehhez képest elenyésző az, amikor nem tudok pozitív lenni, és kissé magával ragad a valóság.

De mi van akkor, ha ezt a valóságot én teremtem? Nem szabad, hogy az az 1-2 gondolat cseppenként építse ki láthatatlan sztalagmitját, és beférkőzzön a mindennapokba. Ezért néhány új dolgot vezettem be a mindennapi rutinba, elősegítve a szellemi és fizikai frissességet.

Brutális, szinte ordítok közben, és fájdalmas, mégis jött egy gondolat, hogy a reggeli zuhanyzás hideg vízben történjen. Néhány napja tart, de lassan kezdem “megszokni”, és bámulatos, mennyivel frissebb vagyok délelőtt. Mentális edzés ez, aminek sok jótékony hatása van a fizikai síkon is.

Napi sétákat iktattam be azokon a napokon, amikor kizárólag csak otthon ülnék az utómunkák fölött görnyedve. 30-40 perc tiszta gondolatkisöprés. Nincs zene a fülben, csak arra koncentrálok, hogy egyik lépésem után jön a másik, ezalatt pedig a lábam érinti a földet. Most ez tart a jelen pillanatban, és nem cikázik az elme.

Lecsökkentettem a hírek olvasását, inkább csak a minimális tájékozottságra törekszem, helyette könyvet olvasok, és önfejlesztő videókat nézek.

Végül pedig elhatároztam, hogy többet, változatosabbat főzök, írom pedig mindezt egy izgalmas, krumplilevesnek indult, végül vegán pho levessé alakult étel szürcsölése közben.

Nem könnyű, pedig nekem nincs panaszra okom, mert változatos feladataim kitöltik a mindennapokat. Mégis sok dolog hiányzik, amit úgy igyekszem pótolni, hogy új, izgalmas rutinokat építek be a mindennapokba.

Szóval a karantén izom is olyan, hogy néha elfárad. Olyankor szabad pihentetni, és megengedni, hogy ellazuljon, hogy másnap újra tehesse a dolgát. De azért remélem, már nem sokáig lesz rá szükség. Szívesebben fárasztanám a fotós, táncolós, fesztiválozós, vagy épp korsóemelgető izmaimat is.

Podcast fotóim gyűjteménye

Általában egy fotó nem öncélú. Nem kizárólag magamnak készül, hogy csak én nézegessem, hanem bízom abban, hogy valamilyen formában eljut a megfelelő közönséghez social media felületen, vagy reklámok által, vagy éppen egy podcast formájában.

Ez utóbbiból hoztam most egy kis gyűjteményt, olyan képeket mutatok most, amelyek borítóképénél jómagam is közreműködtem, és a legnépszerűbb platformokon már megtalálhatók. A podcastok témái egyébként különfélék, mégis közös bennük az, hogy valamennyi téma izgalmas, és tudok vele azonosulni. A címek azért elég beszédesek, de ha mégsem egyértelmű, keresd meg bármelyiket, izgalmas tartalmakat fogsz találni.

Általában egy fotó nem öncélú. Üzenetet hordoz, ami hatást vált ki a fogadó félben. És én ezt imádom!

Mi lesz veled esküvői szezon?

Már több, mint 1 éve húztuk be a kéziféket, hogy a járvány negatív hatásait minimalizáljuk. A tavalyi nyár szerencsés volt abból a szempontból, hogy júniustól tudtunk esküvőkön fotózni, videózni, most viszont véleményem szerint kiszámíthatatlanabb a helyzet.

Itt a vakcina, mégis az oltás sebességén fog múlni, hogy nyithatunk vagy sem. És idén nem gondolom, hogy lesznek “félmegoldások”, mint tavaly. A 100 fős létszámkorlát, vagy az este 11 órai zárás nem lehet opció. Az idei tét egész egyszerűen az, hogy lesznek-e esküvők (lakodalommal együtt természetesen). Ha lesznek, akkor minden engedélyezett lesz, egyébként marad a jelenleg érvényes szabály, hogy a polgári szertartás megtartható szűk családi körben, viszont fotós jelenléte nélkül. Itt esetleg 1-1 kültéri kreatív fotózás lehet biztonságos az esküvő előtt, vagy az azt követő napokban.

Tavaly lélektanilag úgy rendezkedtem be, hogy júniustól végezhetem a munkám. Idén is ezt érzem a vízválasztó dátumnak, mégis picit magasabb bizonytalansági faktorral, mint tavaly. Nagyon nehéz logisztikailag is, hiszen sajnos a legjobb szándék ellenére sem tudunk minden párnak B, C, esetenként D tervet biztosítani. Mert persze az sem opció, hogy csütörtökön, pénteken, és szombaton is dolgozzunk, hiszen egy esküvő fizikailag, és szellemileg is megterhelő. Azt gondolom, hogy nem tehetem meg a szombati párral, hogy úgy örökítem meg a legszebb napjukat, hogy az előző két napban is hajnalig dolgoztam.

Imádom az esküvőket, és mindig megtisztelő végigkísérni a párokat a Nagy Napon, viszont idén sem irigylem őket, mert nekik a legnehezebb, és fontos döntéseket kell meghozni a bizonytalanság közepette.

Nagyon bízom benne, hogy a következő 2 hónapban letisztulnak a dolgok, és egy csodálatos esküvői szezon elé nézünk, addig is marad a kissé feszült várakozás. Ezúton is kitartást kívánok a pároknak!