Tisztán él bennem az emlék, amikor a balatonvilágosi üdülő stégjén álltam 7 évesen, és elkészítettem életem első fényképét édesapám Zenit fényképezőgépével. A téma egy hattyú volt, és a csillogó víztükör a naplemente aranyló fényében. Filmes korszakról lévén szó, sajnos sosem került előhívásra a kép, én viszont örökre az emlékezetembe véstem életem első fényképét.
Aztán hipp-hopp elmúlt 2 évtized, amikor is közgazdász létem ellenére elvégeztem a fotós képzést, és hivatalosan is fotográfus lettem. Ez egybevág azzal a korszakommal, amikor elhatároztam, hogy vállakozóként mesélem el a te történeted. Képekkel, és videókkal.
Azóta máshogy kémlelem az árnyékokat, a fényeket, az alakokat, az épületeket, a pillanatokat, az eseményeket. Hiszen ez a munkám, ez a hivatásom. Másképp szemlélem a világot, és bízom benne, hogy ez ad hozzá a munkámhoz, és ettől lesz eventomi olyan, amilyen.
Érdekes, hogy ennyi idő telt el az első fényképem, és a között, hogy felhagyva a multi-léttel úgy döntöttem, hogy abból élek meg, amit igazán szeretek. Kellett a köztes időszak is, hozzátett ahhoz, aki ma vagyok, és hozzájárult a szakmai előmenetelemhez is. Ma már az a feladatom, hogy olyan látványvilágot teremtsek, ami mesél, mögöttes tartalommal bír, elgondolkodtat.
Magamra egy szabad alkotóként tekintek, aki az ötletei kavalkádjában fürdőzve kiveti magából a legjobbakat, és azokat megvalósítja. A saját vagy épp az ügyfelei megelégedésére. Szeretem mindezt, motivál, frissen tart minden nap. És közben sarkall a fejlődésre, hogy mindig van feljebb, és sose álljak meg.
Engem ide juttatott az a balatonvilágosi fénykép. Ki hitte volna…
- Fotó & videó & podcast - 