New York fotós szemmel

Soha nem voltam Amerikában eddig, persze volt egy elképzelt világ a fejemben, amit a filmekből, sorozatokból gondoltam, így nagyon kíváncsi voltam, hogy a Nagy Alma milyen a valóságban. Természetesen vittem fényképezőgépet, hiszen nem bírtam volna ki, hogy egyáltalán ne fotózzak, viszont sokkal kevesebb képet készítettem, mint terveztem. Ennek egészen egyszerű oka van: annyira lenyűgözött a város, hogy a legkevésbé azon gondolkodtam, hogy mutatnának az épületek a fotón (és elvégre pihenni mentem, kikapcsolódni, így legtöbbször csak a mobilommal fotóztam).

Hazatérve tapasztaltam csak, hogy mennyire kevés fényképet készítettem, mert ott meg szerettem volna élni az élményeket (amiből volt bőven), így a lenti fényképeken túl csak néhány további készült. Nincs egyébként nehéz dolga itt a fotósnak, mert bármerre néz, fények, alakzatok, árnyak játékát látja, így kisebb kreativitással is lehet nagyon izgalmas fotókat lőni.

Mesél a város, sokszínű, mégis egységes, eltérő épületek, mégis valahol szinkronban. A nap végére a szemem fáradt el a legjobban, mert annyi felé néztem, figyeltem, megfigyeltem, hogy a 20-25 km-es séták is eltörpültek emellett.

Persze kulturális, gazdasági benyomást is szereztem, de az ott töltött idő túl kevés volt ahhoz, hogy erről megalapozott véleményt formáljak, és nem is célja ennek a bejegyzésnek. Az biztos, hogy fotósként órákat is el lehet lenni egyetlen tér körül, nem beszélve a street fotósokról (bevallom én csak ismerkedem a műfajjal), akik aztán végtelen témát találnak a nyüzsgő, néhol mégis meglepően nyugodt városban.

Úgyhogy a fenti képeken túl sokkal többet nem is fogok megosztani, esetleg Instagramon néhány továbbit. Óriási élmény volt, és fotós szemmel is végtelen lehetőségeket rejt a város, ami tényleg nem alszik sosem.