Közeleg a hónap, amikor már 3 éve mondhatom magam vállalkozónak. Izgalmas út volt ez eddig, tele örömmel, fejlődéssel, nem tagadom, kihívással is, viszont minden percét élvezem azóta is. A tapasztalatokról könyvet is lehetne írni – vigyázz, mert lehet, hogy meg is teszem. Ami biztos, hogy totálisan nem abba az irányba mentek a dolgok, amit 3 éve elképzeltem. És ez teljesen jól van így, mert sokkal jobb minden, olyan dolgok történtek, amiket akkor el sem tudtam volna képzelni.
Szóval igaz az a mondás, hogy akkor tudunk csak átmenni a hídon, ha a folyóhoz értünk. Sok folyón mentem át, és az is igaz, hogy a multi-lét hídját fel is égettem magam mögött. És nem bántam meg, mert egy szabad alkotó lehetek, aki alkot. A saját, és persze az ügyfelei örömére. Persze, nem minden alkotással váltom meg a világot, én is pénzből élek, van ami inkább rutinfeladat, viszont sok – és egyre több – az olyan, ahol aztán igazán szárnyalhatok.
Az alkotói lét alapja az állandó elégedetlenség. A törekvés a szebbre, jobbra. Persze fontos azt érezni, hogy adott pillanatban a legjobb tudásunk szerint cselekszünk. Szóval ez a vágy hajt minket előre, hogy legközelebb még jobb legyen. Mégis fontos, hogy most megálljak egy picit, és egy friss munkám kapcsán elismerjem magamnak, hogy ebbe beletettem a tudásom legjavát. Azt érzem, hogy olyan energiák szabadulhattak fel, olyan tudás szintetizálódott, ami régóta érlelődött bennem. Látom a hibáit, haladok, fejlődök tovább, viszont elismerem magamnak, hogy ezzel a minőséggel, iránnyal elégedett vagyok.
Még sajnos nem oszthatom meg a teljes videót, mert az utolsó simítások zajlanak, egy trailert viszont igen. Hangulatában hasonló lesz a hosszabb videó is, viszont bízom benne, hogy sok izgalmat rejt majd. Természetesen, amint megosztható, megteszem majd.
Addig is, itt egy rövid betekintő a munkába, amire talán a legbüszkébb lehetek:
Ha érdekel, hogy miről is szól pontosan a videó, látogass el a www.nikolett.com oldalra.