Akkor és most

Newgie volt az első márkanév, amit még kissrác koromban megalkottam, kiejtve: nyugi. Ilyen néven próbálkoztunk egy gitár bandát összehozni, és még dalokat is írtunk. Imádtam, mert úgy éreztem, teljesen kifejez engem. Aztán sok-sok évvel később, amikor elkezdtem blogolni, akkor Tom Newgie néven folytattam a “kreatívkodást”. Volt is egy saját, menő honlapom (ma már nem él, mert átköltözött a blog ide), ahol legfőképp a saját önfejlődési lépéseimet írtam ki magamból, szerelmi csalódásokat más témának álcázva, és üzeneteket a nagyvilág számára.

Nagyon szerettem, mert egy szabad világ volt számomra. A sors furcsa fintora, hogy lényegében – 1-2 változótól eltekintve – ugyanazt csinálom, mint anno a blogon, csak most ebből élek. Ugyanúgy videókat, hanganyagokat, fényképeket készítek, zenei videókat, verseket, dalokat. Viszont most kimondottan marketing célzattal, vagy az ügyfelek megrendelésére, pénzért.

Tom Newgie tavaly bezárta kapuit, mert eventomi folytatja az utat. A lelkesedés mit sem változott, a mondanivaló talán komolyodott, és kevesebb az önfejlesztési téma. Hogy miért? Mert sokkal-sokkal jobban vagyok, jóban vagyok magammal, és a világommal. Egy olyan környezetet kreáltam magamnak, ahol az lehetek, aki csak szeretnék. Erre az alkotói szabadságra építkezik a vállalkozásom, és ezt a kreatív szabadságot igyekszem képviselni minden munkámban.

A két márka logo-jában közös, hogy egy építész barátom tervezte mindkettőt. És habár a korábbi csak bögre formájában él tovább, utóbbi tegnap eljutott végre arra a pontra, hogy védjegy oltalom alá vegyem (legalábbis elindítsam a folyamatot). Nem tudom, hogy az ügyintézés milyen határidőket, és nehézségeket hoz, mindenesetre be fogok számolni róla, ha lezárult a folyamat.

Tom Newgie egy hobbista kissrác volt, eventomi pedig törekszik arra, hogy egy professzionális nagyfiú legyen. Ez az én történetem egy szelete.