Megjelent a könyvem

Ha követsz a blogon, akkor talán tudod, hogy 1,5 éve nekifogtam a Szellemi Prostitúció című könyvnek, ami életem eddigi legfontosabb tapasztalatait sűríti össze. 2020. szeptember 4-én, a 31. születésnapomon pedig elkészült az első, nyomtatott változat.

Habár azóta rengeteg dolog történt, sőt, egy eddig nem látott világjárvány köszöntött ránk, úgy láttam, hogy a könyv átírása nem indokolt, mert az abban fogalmazott gondolataim ennek ellenére nem változtak. Bizonyos témaköröket esetleg frissíthettem volna, mégsem tettem, mert ez a könyv, az első 30 évem lenyomata. Apró javítások történtek mindössze az elmúlt 1 évben, viszont mostanra eljutottam oda, hogy a lelkem könyvespolcáról kikerüljön végre a világ könyvespolcaira is.

Hát jelentem, ez most megtörtént, egy jó barátom rövid előszót is írt hozzá, és eljutottam arra a gondolati szintre, hogy elhiszem végre, hogy ezt bárki pénzért megveszi. 2,490 Ft lett az ára, nem azért, mert milliárdos szeretnék lenni (hiszen a jutalék, az adók után ebből nem marad olyan sok, de nem is ez a lényeg), hanem magamat becsülöm le azzal, ha 499 Ft-ért kínálom mindezt. Mert hiszek abban, hogy néhány gondolat neked is tud segíteni, és egy mozijegy áráért talán kaphatsz némi inspirációt. Ez legalábbis az én szándékom.

A könyv jelenleg az Apple Books polcain elérhető, kizárólag elektronikus formában. Ez az első lépés, majd meglátom, merre haladok tovább.

Mindenesetre picit torokszorító érzés volt pár perccel ezelőtt, amikor a piros státusz átugrott zöldre, és ezzel 25 ország áruházában vált elérhetővé az a gondolatcsokor, amit én, Böröcz Tamás, az írói világ perifériáján túlról felgöngyölítettem. Nem akarok álszent lenni, büszke vagyok magamra.

Ha érdekel a könyvem, ITT tudod megvásárolni, és az első fejezetet el is tudod olvasni díjmentesen. Ha megvásároltad, nagyon hálás vagyok, ha pedig elolvastad, még jobban.

Biztos vagyok benne, hogy kívülről ez nem tűnik olyan izgalmas dolognak, de hidd el, nekem borzalmasan jó érzés, és bízom benne, picit velem örülsz, akár látatlanban is.

Most megyek, mert én is megvásároltam a könyvem, és szeretném elsőként elolvasni 🙂