A retusálásról

Izgalmas téma a portréképek retusálása, és bármilyen irányzatok jönnek, mennek, egy biztos: létezik az a mód, hogy a portréalanyok arca olyan, mintha porcelánból lenne. Értek a Photoshop-hoz, én is meg tudnám csinálni, de eszem ágában sincs. Számomra ugyanis attól lesz jó egy portréfotó, ha természetes.

Amiken módosítani szoktam, azok az olyan jellegű bőrhibák, amik jövő héten már nem lennének ott, de a fotózás napján pont ott voltak. A bőrtextúrához csak picit nyúlok, a színeken, az árnyékos és fényes területek arányán szoktam alakítani.

Egy portréfotózás legtöbbször nem a magazinoknak gyárt képet, ezért fontos, hogy felismerhető legyen a portréalany. Nézetem szerint nem tehetem meg, hogy tökéletesnek tűnő arcbőrt varázsoljak annak kárára, hogy felismerhetetlen lesz még a képen szereplő számára is, hogy kit lát.

Rengeteg fotós oldalt követek napi szinten, ahol mindig figyelem, milyen irányzatok ütik fel a fejüket. Sajnos, vagy nem sajnos nagyon népszerűek azok a képek, amiknél az arcbőr teljesen elmosódik. Ettől pedig steril, mű lesz, és nem utolsó sorban felismerhetetlen.

Én tudatosan meghoztam azt a döntést, hogy távol maradok ezektől a trendektől, és képviselem továbbra is a természetességet. Fogom retusálni a Te képeidet is, viszont biztosan te maradsz látható a képen, és nem pedig egy manga figura. A szeplők, a ráncok, a mosolytól kialakuló gödröcskék tesznek azzá, aki vagy, és a képekről mindig sugárzik, hogy magadat adod-e.

Fontos, hogy tudd, nem vagyok plasztikai sebész, nem fogom utómunka során átszabni az arcod, legyél büszke arra, amilyen vagy, akár a tökéletlenségekkel együtt is. Mert, ha elfogadod magad, akkor tetszeni fognak a képek, ha pedig elégedetlen vagy magaddal, akkor biztosan fogsz találni olyat, ami nem tetszik.