Furcsa kettősség

Egy ideje gondolkodom azon a kettős szerepkörön, vagy éppen kettős megközelítésmódon, ami övezi a mindennapjaimat. Ugyanis emberi mivoltamban a pozitív dolgokat keresem, fejlesztem magam, tudatos életre törekszem. Fotósként pedig akármennyire flow élmény egy fotózás, mindig át kell gondolnom utána, mit rontottam el, mi lehetne legközelebb még jobb, mit hagyjak el, és min fejlesszek.

Így a mindennapokban elsősorban a pozitívumokra, a szakmai oldalon elsősorban a hibákra fókuszálok. És akármennyire gondolkodom, nem jutok egyezségre azzal kapcsolatban, hogy rendjén van-e ez így, vagy sem. Mert habár tisztában vagyok azzal, hogy soha semmi nem lesz tökéletes, mégis mindent meg kell tennem egy fotózás alkalmával, hogy abban az 1-2 órában a lehető legtöbbet kihozzam a helyzetből. Ennek ellenére lesznek benne váratlan pillanatok, amikre felkészülni nem lehet, és esetlegesen hibához vezetnek.

Ugyanakkor merek hibázni, és ezért vállalom is a felelősséget. Hiszen én is emberből vagyok, és tudom, hogy nincs tökéletes.

Na, hát láthatod az előző mondataimból, hogy még megfogalmazni is nehéz ezt a kettős irányt, és már-már összezavaró lehet, hogy akkor mi is az irány. Talán annyi lehet a fontos, hogy figyelmeztetnem kell magam arra, hogy magánemberként, és fotósként is figyeljek a másik pólusra. Így legyen azért a negativitás is a fókuszban a mindennapokban, és ismerjem el azt, amit jól csinálok a fotózásban. Talán a kulcs itt a tudatos jelenlétben van, és abban, hogy tudom, mit miért csinálok.

És talán egy lépéssel tovább is lehet ezt bontani, hiszen végtére az egész élet erről szól. Megvizsgálni a rossznak címkézett dolgokat, javítani azon, elismerni a jókat, és mindemellett nem feledkezni meg arról, hogy az élet csodaszép, és mi magunk tesszük azzá.

Nem tudom még, hogy sikerült-e enyhítenem magamban a kettősség érzését, mégis örülök, hogy mindezt leírhattam, és picit elmélkedhettem erről. Mert azt gondolom, hogy ezen gondolatok által is picit előrébb kerülök a saját igazságomhoz, és talán inspirál is a fotós munkáimban.

És lehet, hogy úgy tűnik, hogy a fotózás egy gombnyomkodás, de mi van akkor, ha az alkotó belső párbeszéde is kivetül a képeire. Anélkül, hogy túl művészi irányba elmennék, érdemes ezt az aspektust, és hozzáadott értéket is figyelembe venni. Amikor az árajánlatom annyit mutat, amennyit, akkor abban ezek a tényezők is benne vannak, meg sok más, amit most nem is ecsetelnék. Mert vedd figyelembe, hogy egy darabot kapsz magadból, és egy darabot belőlem is. És ezt beárazni nyilván nehéz. Innentől pedig művészet. És közben egy szolgáltatás, piaci árakkal. Szóval érted az egészben a kettősséget?