Pont 3 éve

Ennyire nem tartom számon a dátumokat, viszont most a facebook figyelmeztetett rá, hogy 3 éve voltam Luxemburgban üzleti úton. Életem első olyan küldöldi utazása volt, ahova egyedül repültem, ezért izgalmas tapasztalás volt.

Luxemburg nagy kedvenc azóta is, mégis érdekes végiggondolnom ezt az elmúlt 3 évet. Mi minden változott?

Akkor lendülettel, tiszta küldetéstudattal dolgoztam multiban, és még csak gondolati síkon sem jelent meg az, hogy én valaha fotózásból éljek. Akkor vezetői pályára készültem fel különböző programok által, és láttam magam 5 év múlva.

Ebből eltelt 3, és jelentem az akkori elképzelés még csak a végtelenben sem találkozik párhuzamos valóságként. Nagyot fordult a világom. Szerencsére.

Ma már az excel, access, outlook triád helyett az iso, záridő, rekesz hármasával operálok, és elégedettebb vagyok, mint valaha. Ami kellett hozzá, az egy bátor döntés; annak beismerése, hogy csak én tudhatom, mi a jó nekem; és annak levetkőzése, hogy ne számítson, mit gondolnak mások.

3 év telt el, ma pedig már vállalkozó vagyok. Hogy sikeres? Ez relatív, mi számít sikernek? Én inkább úgy fogalmazok, hogy szabad, boldog, elégedett.

Nosztalgiával gondolok vissza arra az üzleti útra, mert imádtam. Itt pedig egy mobilos videó, amire szintén ráakadtam. Nem életem filmje, de nekem kedves emlék: