Nyugalomprojekt

Milyen egy fotós élete, honnan inspirálódik, hogyan töltődik fel? Ne várd, hogy ezeket megválaszoljam, mert még magammal kapcsolatban sem mindig ugyanaz lenne a válasz. És ez így van rendjén, mert inspirálhat egy alakzat, és feltölthet egy több órás megfeszített fotózás. Van viszont, hogy csak a klasszikus zene, és egy pohár bor segít a képek utómunkájában.

Szóval egy fotós élete változatos, kihívásokkal teli. Ami viszont biztos, hogy néha szükség van nyugalomprojektekre, ami nem a megrendelő kedvéért készül, csupán a saját szórakoztatásunkra. Legtöbbször nem is az a cél, hogy olyan képek készüljenek, amik a falon lógnak majd később. Ez csak amolyan nyugalomprojekt, amikor megnyugszik az elme, megtisztul az elvárásoktól, lelazul, és átadja magát a spontán alkotás örömének. Ami eléggé feltölt ahhoz, hogy utána működni tudjon a professzionális kreativitás. Az, aminek például a stúdiófotózás egyetlen órája alatt teljes fordulaton illik üzemelnie szinte egyetlen csettintésre. Talán ettől válik valaki hivatásossá.

Ne gondold, hogy a fotós számára is minden fotózás ugyanúgy feltöltődés. Vannak olyan megélt pillanatok, amikor csalódottak vagyunk, mert nem úgy sikerült megvalósítani a saját elképzelésünket. Ettől persze nagy eséllyel a fotóalany elégedett a képekkel, mi viszont szeretjük már-már átugorhatatlanul magasra tenni azt a bizonyos lécet, vagy jelen esetben az exponáló gombot. És ez jó is így, mert ebből tanulunk, ettől lesz a következő még jobb. Szóval sosem nyugszunk meg, mert sosem lesz olyan, hogy kész, sosem lesz olyan, hogy elég.

És ebben a néha zavarosnak tűnő, de egyébként csodálatos világban navigálunk nap, mint nap. Hát ezért van szükség nyugalomprojektekre. Mint például a mai. Ezek csak épületek, de mesélhetnének is arról, hogy séta közben milyen gondolatok cikáztak át az agyamon a hideg levegőn. Némelyik fotózáshoz, némelyik teljesen máshoz köthető.

Ilyen nekem egy nyugalomprojekt.