Kovács Zoltán a Napfényes Étterem séfje, aki ínycsiklandó vegán finomságokat készít, és hosszas előkészületek után elhatároztuk, hogy elindulunk az online videózás irányába. Természetesen ki-ki a maga szakmai oldaláról. Sokat tanulunk, hiszen először vágunk bele ilyen projektbe, de mindketten nagyon élvezzük. Néha persze nehéz úgy dolgozni, hogy közben a finomságok illata lepi el a forgatási helyszínt, de ez legyen a legkisebb gond.
Az első helyszínünk az én konyhám volt, mert a karantén alatt hirtelen nem volt más lehetőségünk, az új részekhez pedig már egy másik konyhát kerestünk, hogy a videók még jobbak, még élvezetesebbek legyenek.
Igyekszünk rendszeres időközönként jelentkezni, és hidd el, lebontjuk azt a tévhitet, hogy a vegán étrend uncsi, ízetlen, vagy nem látványos.
Fogadjátok szeretettel az első részt, az isteni finom, köles-túrós palacsintáról:
Ha tetszett az epizód, és kíváncsi vagy az új részekre is, akkor iratkozz fel, és kapcsold be a harang ikont is.