Kitől tanul egy fotós?

Mindenkitől. Lenne ez az egyszerű válasz. Ami egyrészről így igaz, másrészről, viszont most egy szeletét mégis szeretném kifejteni. Nem csak a fotózásaim során, hanem a magánéletben is rengeteget tanulok a gyerekektől. Mert izgalmas, ahogy a jelenben élnek, nincs múlton rágódás, nincs félelem a jövőtől, az számít, ami most van, a jelen.

Persze emiatt a képek készítésénél nehezebb a dolgunk, mert a gyerekek figyelmét nehéz megtartani, ha épp elkalandozik, akkor újabb “trükkhöz” kell folyamodni. Mégis, számomra ennek a tanulsága – amire a legutóbbi családi fotózás alkalmával jöttem rá – az, hogy szeretnék magam is úgy hozzáállni a fotózáshoz, hogy a jelent élem meg teljes egészében. Igen, ettől még néhány helyzetet megtervezhetek, begyakorolhatok beállításokat, mégis, a végső kompozíció megalkotásánál hallgatok arra a hangra, arra az energiára, ami ott, a jelenben ér.

És ettől könnyed lesz, és nem túltervezett. Gyerekek fotózásánál egyébként is lehetetlen kitalálni előre, mi várható, ezért döntöttem úgy, hogy én is azzal a gyermeki lelkesedéssel, és kíváncsisággal állok a családi fotózásokhoz, mint ahogy ők állnak a világhoz minden nap. Hiszen nekik működik.

És azt gondolom, ők is hálásak lesznek, és megtisztelnek figyelmükkel, hiszen amennyiben az ő világukba be merek lépni felnőttként, elvárások nélkül, játékosan, akkor azt megérzik, és partnerként tekintenek rám. Azokban a pillanatokban pedig “mindössze” annyi a feladatom, hogy megörökítsem azt a csodás pillanatot.

Izgalmas fejlődés ez, imádom.